mi ez?F.A.Q.

Egyre több a szegény Chilében

szegény, szegénység, chile, család Húsz év után először tapasztalható a szegények számának növekedése Chilében. 2009-ben 2,5 millió ember, a népesség 15,1%-a élt a szegénységi küszöb alatt – áll egy állami felmérés most közzétett eredményében. Ez az arány 2006-ban még 13,7% volt. Húsz évvel ezelőtt, Augusto Pinochet katonai diktatúrájának végén a chileiek 39%-a számított szegénynek, azóta a szegénységi ráta folyamatosan csökkent.

Sebastian Piñera elnök úgy fogalmazott: a szegénység növekedése még elődje, Michelle Bachelet hivatali idejében (2006–2010) kezdődött. A rossz mutatókat a gazdasági növekedés és új munkahelyek hiányával indokolta. Az ellenzék szerint azonban Piñera a volt elnökről kialakult pozitív képet akarja ezzel rontani, s figyelembe sem veszi a nemzetközi gazdasági válságot mint a szegénység egyik okát. A chilei pénzügyminiszter később elismerte, hogy a növekvő szegénység hátterében kétségkívül a gazdasági válság is áll.

A 18 év alatti gyerekek 20%-a szegény. A nők által fenntartott csonka családok 44%-a él mélyszegénységben. A bennszülött népek a szegénységben élők 19%-át teszik ki.

A közép-amerikai Hondurasban még rosszabb a helyzet. A katolikus egyház adatai szerint itt ötből négy ember él a szegénységi küszöb alatt. Mindenekelőtt az éhezés ölt aggasztó méreteket – fogalmazott nyílt levelében Juan Luis Giasson püspök. Ezenkívül számos más probléma is jelen van, mondta a Yorói Egyházmegye főpásztora: az emberek nem érzik magukat biztonságban, a mezőgazdaság elavult, az egészségügyben hiányosságok tapasztalhatók.

forrás: Magyar Kurír