mi ez?F.A.Q.

Ferenc pápa: Mária tanít dönteni

pápa Mária tanít meg bennünket, hogy szabadok legyünk, jó és végleges döntéseket hozzunk – mondta a Szentatya a rószafüzér elimádkozása után a Santa Maria Maggiore-bazilikában.

Szabadnak lenni nem azt jelenti, hogy azt csinálunk, amit akarunk, vagy hogy a divatot követjük egyik élményből a másikba sodródva, örökké serdülőkorúnak maradva az életben. A szabadság annyit jelent, hogy jó és végleges döntéseket hozunk, mint Mária. Ferenc pápa este 6 órakor a római Santa Maria Maggiore- bazilikában imádkozta el a hívekkel a rózsafüzért a Mária hónap első szombatján. A szertartást megelőzően a kereszt megcsókolásával birtokba vette a bazilikát. A Szentatyát Santos Abril y Castelló bíboros, a bazilika főpapja köszöntötte.

Ferenc pápa visszatért, hogy a Salus Populi Romani Mária-ikon előtt imádkozzon, amely nagyon kedves a római nép számára és amelyet a Nyugat leggősibb Mária szentélyében őriznek az oltárra helyezve a Santa Maria Maggiore-bazilikában. Március 14-én megválasztását követő napon Ferenc pápa már járt a templomban, hogy Mária oltalmába helyezze pápaságát.

Mária anyaként segít nekünk növekedni, hogy szembenézzünk az élettel és szabadok legyünk - mondta a pápa a rószafüzér imádságot követően. A növekedés annyit jelent, hogy nem engedünk a jólétből, a kényelmes életből fakadó lustaságnak, hanem felelősséget vállalunk és a nagy ideálok felé fordulunk. Szűz Mária segít, hogy növekedjünk emberileg és a hitben, hogy erősek legyünk és hogy ne essünk a felszínes emberré és kereszténnyé válás kísértésébe, hanem felelősséggel éljünk és mindig egyre magasabbra tekintsünk. Mária megtanítja, hogy ne kerüljük el a problémákat és az élet kihívásait, mintha akadályok nélküli autópálya lenne az élet. Ő megismerte a nem könnyű helyzeteket és segít gyermekeinek, hogy reálisan tekintsenek a problémákra és meg tudják oldani azokat. Kihívások nélküli élet nem létezik és az a fiatal, aki nem néz velük szembe, nem rendelkezik tartással.

Mária az „igen" asszonya, szabad és feltétel nélkül válaszol az Úr hívására. De mit jelent a szabadság? - tette fel a kérdést a pápa. Nem azt, hogy bármit megtehetünk és hagyjuk, hogy szenvedélyeink uralkodjanak rajtunk, választás nélkül sodródva egyik élményből a másikba, az idők divatját követve. A szabadság nem azt jelenti, hogy kidobunk mindent az ablakon, ami nem tetszik. Azért kaptuk a szabadságot, hogy jó döntéseket tudjunk hozni az életben.

Ezután Ferenc pápa arra buzdított, hogy ne féljünk végleges döntéseket hozni egy olyan korban, amikor az ideiglenesség kísértése nagyon erős. Egy olyan tendencia áldozatai vagyunk, amely az ideiglenesség felé hajt bennünket, mintha serdülőkorúak akarnánk maradni egész életünkben. Ne féljünk a végleges elkötelezettségektől, mert így lesz termékeny életünk! - hangsúlyozta a Szentatya. Mária megtanít bennünket arra, hogy nyíljunk meg az életnek, az örömnek és a reménynek, amelyek az élet jelei és eszközei.

A rózsafüzér imádság végén, programon kívül, Ferenc pápa a Santa Maria Maggiore bazilika lépcsőjéről köszöntötte Róma városát:

„Kedves testvérek, jó estét! Köszönöm jelenléteteket Róma édesanyjának otthonában. Éljen a Salus Populi Romani, éljen Szűz Mária, aki a mi édesanyánk is és támogat bennünket. Imádkozom értetek és ti is imádkozzatok értem, mert szükségem van rá. Szép vasárnapot kívánok!"

forrás: Vatikáni Rádió/Magyar Kurír