mi ez?F.A.Q.

A nemi identitás formálása a családban.

Konstantin Maschert A médiából érkező üzenetek gyakorta állnak ellentétben azzal, amit a szülő útravalóul kíván adni gyermekének. Hogyan lehet ezeket kivédeni a neveléssel? Erről kérdeztük Konstantin Maschert, a Nőnek lenni Európában című konferencia egyik előadóját, aki a konferencián a TeenSTAR nevelési program németországi működését mutatta be.

Miért fontos, hogy a szülő támogassa a nemi identitás kialakulását?

Általánosan azt mondhatjuk, a szexuális identitás nagymértékben összefügg a „Szeretnek engem?” „Értékes vagyok?” kérdéssel. Azok a gyerekek, akik megélhetik a biztos kötődést szüleikhez, jó alapot visznek magukkal a felnőttkorba. Viszonyulásuk a szexualitáshoz pozitív lesz, énképük kiegyensúlyozott. Azoknak a gyerekeknek, akiket szüleik megfelelő módon támogatnak, és a szülők maguk pozitívan viszonyulnak saját nemiségükhöz, az identitásuk megfelelően fejlődhet.

Milyen feladatokat jelent ennek megteremtése az egyes életkorokban?

Csecsemő- és kisgyermekkorban nagyon fontos, hogy a gyerekben kifejlődjön az elfogadottság megalapozott érzése, erre épülve kialakuljon a bizalom és a cselekvés képessége. Ez elsődlegesen kezdetben az anyához, majd később az apához való egészséges kötődés – szeretet – révén jön létre. A gyerek biztos kikötőként éli meg szüleit, ahol védettséget talál, ha elbizonytalanodik. A kötődés teszi lehetővé, hogy a gyerek negatív érzéseit is el tudja fogadni, és kifejlődjön benne saját értékességének tudata. „Az anya szeme fénye vagyok” – ez a megtapasztalás kíváncsivá teszi környezete megismerésére.  Ehhez tartozik a meghatározott rend szerint felépülő hétköznapok megteremtése, amiben megvannak a határok, és alapvető benne a következetesség.

A serdülőkor a változás és elbizonytalanodás időszaka. Elsősorban a szülőnek nehéz elfogadni, hogy gyerekük mostantól saját útját járja és döntéseket szeretne hozni. A kamasz és a szülő közti konfliktus akkor válik különösen megerőltetővé, ha a szülő érzelmileg nem hajlandó leválni a gyerekéről, holott éppen a szülő feladata lenne ezt a leválást támogatni, miközben érzelmileg a kamasz rendelkezésére áll, ha erre neki szüksége van. A pubertás mind a szülő, mind a serdülő számára az érettség esélyét jelenti! A fiatal felnőttek számára fontos, hogy a szülők „kéretlen” tanácsadóként mellettük álljanak.

Melyek a gyakori hibák kisgyermekkorban?

Kisgyermekkorban a szülő feladata bátorítani a gyereket, hogy félelmek nélkül élhessen. Hiba, ha a szülő túlságosan óvja őt. Arra kell figyelnie, hogy soha ne csináljon meg helyette olyat, amit már a kicsi is tud! Sok szülő észre sem veszi, mennyire elbátortalanítja a gyerekét. Gyakorta puszta jó szándékkal cselekszik helyette, akadályozva ezzel fejlődését. A félelmek irányította nevelés éppen ellenkező hatást vált ki a személyiség fejlődése során, mint amit a szülő szeretne. A gyereknek olyan szülőre van szüksége, aki szorongások nélkül teszi, ami szükséges, és nem hagyja, hogy a félelmek irányítsák.

Milyen szerepe van az anya-lánya, apa-fia kapcsolatnak a nemi identitás kialakulása tekintetében?

Azért lényeges erről elgondolkodni, mert a lányok és fiúk más fejlődési folyamatot élnek át az apához, anyához fűződő kapcsolatukban. Csecsemőkorban nemtől függetlenül az anya az elsődleges kapcsolat. A fiúk kisgyermekkorban kezdik érzékelni, hogy különböznek nemi jegyeikben az anyától. Fokozatosan le kell válniuk az anyáról, hogy az apával kapcsolatot építsenek. Számos kultúra ismeri ezt a kihívást és teremtett beavatási rítusokat. Engedni kell a fiút leválni az anyáról, hogy az apával, aki számára a férfiasság képviselője, pozitív azonosulást élhessen meg. Ezzel szemben a lányoknak nem kell véghezvinniük kisgyerekként ezt a leválást, később azonban igen. A lányok identitása az anyával megélt állandó kötődés útján alakul. Az apának a lányokkal szemben elsősorban megerősítő, védelmező szerepet kell betölteni.

Mennyire kell foglalkozni a rendezett, jó családi életet élőknek a nemi identitás fejlődésének kérdésével?

Még rendezett családban sem magától értetődő a nemi identitás kialakulása! Régen megvoltak a társadalomban általánosan elfogadott normák, értékek, melyek általánosan meghatározták a gyereknevelést. Ma a keresztény családok is plurális, egymással versengő értékrendek kereszttüzében élnek. A médiából érkező üzenetek gyakorta állnak ellentétben azzal, amit a szülő útravalóul adni kíván gyerekének. Még a stabil házasság, jól működő család is rászorul arra, hogy bátorítsák, megerősítsék! Ebben segít, ha végiggondoljuk, miként függ össze a nevelés és a szexuális identitás kialakulása.

Mihez vezetnek rossz családi példák?

Az apa és az anya a gyerek számára az első vonatkozási pont, ők jelentik a meghatározó mintát, amit a gyerek fejlődése során más személyekre is átvisz. Az „egészséges” házasságokban felnövő gyerekek gyakorta törekszenek az otthon megélt modell felé. A válást átélők maguk is nagyobb veszélyben vannak, mert azt látták, hogy házassági válság idején ez a kiút. Azokat a visszásságokat, amiket nem dolgozunk fel házasságunkban, gyakran továbbadjuk gyerekeinknek. A dolognak azonban van egy másik oldala is: Nem szükséges, hogy negatív minták meghatározóvá váljanak! Mi emberek olyannak vagyunk teremtve, hogy szembe tudunk nézni negatív mintáinkkal, fel tudjuk dolgozni őket és viszonylagossá tudjuk tenni őket. Soha ne becsüljük alá egy ember önszabályozó erejét! Nézzünk szembe azzal, amit útravalóul kaptunk és próbáljuk megérteni! Milyennek élem meg magamat én férfiként vagy nőként? Pozitívan viszonyulok saját nememhez?

Mik lehetnek a tipikus hibák?

A felnőttek tévesen úgy gondolják, az ifjabb generáció szexuálisan már mindent tud, omnipotens. A fiatalok kinézetre bár nagyon „szexinek” tűnnek, ez nem jelenti azt, hogy mély tartalmú szexualitást tudnának megélni! Ez a mély szexualitás éveken át alakul ki a férfi és nő között fennálló kapcsolat révén. A férfi és nő nemi egyesülése akkor lesz igazán szép, ha azt tíz, húsz, harminc éven át termékenyen élték. Gyakran esnek emberek abba a hibába, hogy szeméremből kerülik ezt a témát a családban. Mivel a szülők nem világosítják fel konstruktív módon gyerekeiket, mások teszik meg ezt helyettük! És teszik ezt olyan módon, ami a szülőknek egyáltalán nem tetszik! A gyerekek pedig a közvetített mintát tekintik meghatározónak és követendőnek. A szülők nagy lehetőséget engednek ki a kezükből. Ha a szexualitás Isten csodálatos ajándéka, akkor az is a mi felelősségünk, hogy a gyerekeinknek pozitív képet mutassunk. A szülőknek a következőt kellene üzenni gyerekeiknek: igent mondok a testemre, a szexualitásra és ezzel a szeretetre. A szülőnek számos lehetősége adódik, hogy gyerekének beszéljen a szexualitásról. Akkor kezdődik, amikor az apróság a gyerek születéséről kérdez. A gyereknek segít, ha a férfi-nő nemi egyesülését számára értékesnek írják le, és az erről közölt ismeretek szakszerűek, természetesek. Amikor a szülő elkezd beszélgetni gyerekével a szexualitásról, akkor általában sajnos már túl késő. Leggyakrabban erre a tinédzser korban kerül sor, amikor a gyerek már kezd leválni a szülőről és az életkorra jellemző fejlődés több konfliktust eredményez. A szülők úgy érzik, serdülő gyerekük nem kíváncsi arra, amit ők mondanának neki és szexuális magatartásukat nem tudják befolyásolni. Vizsgálatok azonban az ellenkezőjét mutatják: ott, hol a szülő pozícionálja magát és megmarad a kapcsolatban, véleménye maradandóan kihat a tinédzser magatartására. Itt a legfontosabb: légy megbízható társ a tinédzser számára!

Mire kellene figyelni a szülőnek az iskolát tekintve?

Sok gyerek nagyon rosszul éli meg az iskolai felvilágosítást, gyakran előfordul, hogy erre túl korán kerül sor. Nagy segítség lehet, ha a családban megvan a beszélgetés kultúrája, és a szülő helyre tudja tenni azt, amit az iskolából hoznak haza gyerekeik. Ebből a szempontból is nagyon szerencsés, ha már korábban szó volt ezekről a dolgokról. A szülőnek fontos, hogy tájékozódjon: mit és mikor vesznek elő az iskolában. Vegye fel a kapcsolatot a tanárokkal, és beszélgessen velük ezekről a kérdésekről. Ha nem tetszik neki a közvetített tartalom és a forma, tegyen javaslatot másra.

forrás: Magyar Kurír